fbpx

A polgármesterekre vonatkozó rendelet a fertőzöttek adataival kapcsolatban

Újabb tömeges adatigénylésekkel keresik az önkormányzatokat, hivatalokat, bővülve a koronavírus fertőzöttek adatainak igénylésével.

Az Adatvédelmi Szövetség képzése ezeknek az adatigényléseknek jogszabály szerinti ügyintézését mutatja be, részletesen, példákkal, mintadokumentumokkal.
.
A képzésről itt talál részletes információt: Adatigénylés képzés

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) állásfoglalása a koronavírus fertőzöttek adatairól:

A koronavirus elleni védôoltásnak az állami és önkormányzati intézményeknél foglalkoztatottak által történõ kötelezó igénybevételérõl szóló 599/2021. (X. 28.) Korm. rendelet újabb feladatokat állapít meg a polgźrmesterek számára a járvánnyal szembeni védekezés terén, tehát a polgármesterek fontos szereplõi a járvÁny elleni védekezésnek.
A Nemzeti Adatvédelmi és lnformációszabadság Hatósághoz (a továbbiakban Hatóság) érkezett bejelentésekre és a tãrgyban megjelent sajtóhírekre tekìntettel a Hatóság szükségesnek tartja a települési fei1õzöttségi adatokra vonatkozó, korăbbi vizsgálataiban tett állásfoglalásaira ismét felhívni az adatkezelôk és a nyilvánosság figyelmét.

Ahogyan azt a 2020. évre vonatkozò éves beszămolójában is közzétette, a Hatóság megállapitotta, hogy egy településre vonatkozóan a koronavirus fertõzöttek száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ által muködtetett Országos Szakrendszeri lnformácìós Rendszer Járványügyi Szakrendszerébõl (a továbbiakban: OSZIR) kinyerhetó közérdekû adat. Az OSZIR ugyanis tartalmazza a COVlD-fertõzöttek vonatkozásăban többek között a megbetegedés kezdetét, helyét, az ápolás helyét, a bejelentett betegséget és járványügyi megnevezést, a szakmai laboætóriumi diagnózist és az eredmény minõsítését. A Hatóság ezért felszólította az illetékes kormányhivatalt, hogy adja ki az adatigénylô részére a település koronavirus fertőzötteinek szămát a megjelölt idõszakra vonatkozóan.

A Hatóság mśsik vizsgálatăban egy kormányhivatal figyelmét arra hívta fel, hogy a polgármesterek egy közösséget képviselnek, a közösség felé tájékoztatási kötelezettség terheli öket az Infotv. 32. §-a alapján: ,A közfeladatot ellátó szerv a feladatkörébe tartozô ”ügyekben […) köteles elõsegíteni és biztosítani a közvéIemény pontos és gyors tájékoztatásáf’. Ezêrt a polgármesterek tájékoztatás kérése, adatigénylêse prioritást kell, hogy élvezzen és azt az Infotv. által elõírt 15 napon belül kell megválaszolni. A járványügyi helyzet gyors változása miatt a fertõzöttségi adatok hamar irrelevánssá válnak a közvélemény szămára, ezért azok idõszerûsége, aktualitása különösen fontos.

A Hatóság azt is hangsúlyozza, hogy a döntés megalapozãsára szolgáló adatok nyilvánossăgának korlátozására való hivatkozás csak akkor jogszerû, ha részletesen és pontosan megindokolja a nyilvánosságot korlátozó szerv, hogy milyen folyamatban Iévõ eljárãsban meghozandó döntés megalapozăsát szolgálja a kiadni kért adat és az adat kiadása mennyiben befolyásolja a szóban forgó döntés meghozatalát. A közérdekû adat megismerésêre irănyuló igény teljesítése kizárólag abban az esetben tagadható meg, ha a megtagadás alapjául szolgáló közérdek nagyobb súlyú a közérdekû adat megismerésére irányuló igény teljesítéséhez fñzõdõ közérdeknél.

A Hatóság álláspontja szerint a települési fertőzöttségi adatok megismeréséhez fûzõdõ közérdek jelentõs, a szămok ismerete szükséges mind a polgármestereknek, mind pedig a lakossśgnak ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésüket illetõen megalapozott döntéseket tudjanak hozni.

Budapest, 2021. november 11.

Képzés: Közérdekű adatigénylés a választások előtt

Nagy vihart keltett a néhány napja érkezett tömeges közérdekű adatigénylés. 

Szövetségünket rendkívül sokan megkeresték, hisz legtöbbjüknek ez volt az első közérdekű adatigénylésük.

A választások közelednek, különböző érdekek mentén egyre több adatigénylés érkezik és a törvény kötelez mindenkit a megfelelő eljárások kidolgozására, az adatigénylések teljesítésére.

Az aktualitás miatt döntöttünk úgy, hogy a lehető legrövidebb időn belül egy átfogó, tömény képzéssel jelentkezünk, mely az adatigénylések témakörét öleli fel.

2021 szeptember 28-án délelőtt 10 órától “Közérdekű adatigénylés a választások előtt” címmel egynapos online képzést tart szövetségünk.

A képzés online formában történik, jelentkezni a csatolt jelentkezési lap visszaküldésével lehet.

Jelentkezési lap
 
A képzés segítséget ad és megfelelő dokumentumokat biztosít egy közérdekű adatigénylés teljes folyamatának megismeréséhez és lebonyolításához.

A jelentkezők a kapcsolódó szabályzatmintákat digitális formában megkapják. 

Példaként lépésről lépésre áttekintjük a legújabb tömeges adatigénylés kérdéseit.

A képzés főbb témakörei:

Az érkező adatigénylések vajon megfelelnek-e a formai követelményeknek? 
Ki válaszolhat?
Milyen határidők vannak?
Lehet-e költségtérítést kérni? ( ha igen, mi alapján?)
Kérhetünk-e pontosítást?
Milyen szabályzatot kell készítenünk az adatigényléshez?
Veszélyhelyzet esetén változik-e az adatigénylés eljárása?
Milyen esetekben lehet megtagadni az adatigénylést? És néhány példa adatigénylésnél (környezetállapotjelentés, elektronikusan kereshető forma, költségtérítés kalkuláció és még több más kérdésre válasz)
(a képzés szervezése folyamatban, kisebb változások történhetnek)

Van lehetőség az előadások után nyilvánosan kérdéseket feltenni, illetve egyedi konzultációt kérni. 

Jelentkezési lap

Az előadások:

10 00              Megnyitó és bevezetés (Békési Béla)

10 15 – 11 00   Általános jogi környezet, jogi előzmények (Dr. Molnár Péter)

11 10 – 12 00   Közérdekű adatok igénylése szabályzat  (Dr. Brezoczki Erika)

12 10 – 12 40   Költségtérítés -lehetőségek, kalkuláció (Dr. Molnár Péter)

12 40 13 00 szünet

13 00 – 13 30   Közadattárban közzététel (Dr. Molnár Péter)

13 40 – 14 30   Közérdekű adatok közzététele szabályzat (Vojcskó János)

14 40 – 15 00   Környezeti jelentés (Békési Béla)

15 05  – zárásig Aktualitások – Kérdés felelet a legújabb adatigénylésekkel kapcsolatban 

[email protected] 
Jelentkezési lap

Adatvédelmi tájékoztató Kukik 

Közérdekű adatigénylés – többszáz önkormányzat kapott ilyen levelet.

Az elmúlt napokban számos megkeresést kapott szövetségünk: az önkormányzatokhoz e-mailben közérdekű adatigénylés érkezett, melyben a szokásosnál jóval több adatot kérnek.

A feszes határidőre tekintettel (max 15 nap) fontos korrekten kezelni a kérést.

Van olyan vélekedés, hogy a körlevelet rosszindulatú spamként vennék figyelembe, van, aki politikai statisztikák készítésére gondol,  de akad olyan vélemény is, hogy ezt egy adatvédelmi szolgáltató indította el – természetesen ezek fikciók.

Az Önkormányzat feladata, hogy erre megfelelő választ adjon.

Ebben igyekszünk segíteni, amely önkormányzatot érint és segítséget szeretne, a hivatalos e-mailcímről kérjük jelezze az [email protected] címen.

Adatvédelmi képzés Balatonbogláron


Balatonbogláron adatvédelmi képzés

Kezdőnapok: 2021 július 15-16 – csütörtök-péntek.

Az adatvédelmi képzések első két kontakt napját Balatonbogláron indítjuk.

Július 1-ig leadott jelentkezések esetén szállásdíj-támogatást kapnak.

—————————————————————-

• Adatvédelmi ügyintéző
• Adatvédelmi felelős
• Adatvédelmi szaktanácsadó

<!–more–>

Adatvédelmi ügyintéző: 40 óra: 2 nap kontakt, két nap online oktatás (szervezeti általános adatvédelmi ügyintéző képzés) követelmény: középfokú végzettség

Jelentkezési lap

Adatvédelmi felelős: 100 óra kontakt, illetve online oktatás, (egy teljes szervezet adatvédelmi munkáinak helyi levezénylője, felelőse) követelmény egyetemi, főiskolai végzettség vagy középfokú végzettség +egy év adminisztratív tevékenység igazolása

Jelentkezési lap

Adatvédelmi szaktanácsadó (tisztviselő DPO) 100 óra kontakt, illetve online oktatás, egy szervezet adatvédelmi tiszviselője, aki teljeskörűen iránytani képes az adott szervezet adatvédelmi munkáit, a jogszabály szerint képes ellátni a NAIH és a szervezet közötti információáramlást. Követelmény: adatvédelmi felelős képzés tanúsítványa, vagy adatvédelmi szakjogász végzettség

Jelentkezési lap

Az adatvédelmi ügyintéző:
megismeri az av. ügyintéző legszükségesebb adatvédelmi teendőit
a veszélyforrásokat felismeri, képes időben a legszükségesebb teendők elvégzésére
az adat tulajdonosának (ügyfelek) kéréseire a kötelező protokollt képes alkalmazni
kezelni tudja az adatvédelmi tevékenységnaplót, szoftvereket
folyamatosan tájékoztatja a vezetőt az adatvédelmi változásokról
munkájával a lokális adatvédelmi feladatok nagy részét elvégzi a szervezetnél
A tanfolyam díja: 45 000,- Ft + 5 000,- Ft vizsgadíj

Jelentkezési lap

Adatvédelmi felelős
megismeri a hazai és az EU-ban érvényes adatvédelmi szabályokat
az adatvédelem alapelveit a papíralapú és IT adatkezelésekre vonatkozó gyakorlati eljárásokat az érintetti jogokat
elemzések, tesztek készítését az ügyfélkezelés során
az adatvédelmi alacsony és magas kockázatú incidensek felismerésére, kezelésére megfelelő ismeretek szerez
az adatvédelmi megfelelőség gyakorlati lépéseit elsajátítja
A tanfolyam díja: 195 000,- Ft + 35 000,- Ft vizsgadíj

Jelentkezési lap

Adatvédelmi szaktanácsadó
Magas szintű szakmai tudással és a feladatokra való megfelelő felkészültséggel rendelkezik
feladata és kompetenciája a 39. cikk szerint az összes felmerülő adatkezelési feladat teljes és átfogó megismerése, különösen:
tájékoztat és szakmai tanácsot ad az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó, valamint azok alkalmazottai részére az adatvédelmi jogszabályok szerinti kötelezettségeikkel kapcsolatban;
ellenőrzi az adatvédelemmel kapcsolatos összes jogszabálynak való megfelelést, ideértve az auditokat, a figyelemfelkeltő tevékenységeket, valamint az adatkezelési műveletekben részt vevő személyzet képzését;
tanácsot ad az adatvédelmi hatásvizsgálatra vonatkozóan, valamint nyomon követi a hatásvizsgálat elvégzését;
kapcsolattartó pontként működik azon érintettek számára, akik személyes adataik kezelésével és jogaik gyakorlásával kapcsolatban keresik meg;
együttműködik az adatvédelmi hatóságokkal, és kapcsolattartó pontként működik a hatóságok felé az adatkezeléssel kapcsolatos ügyekben.
A tanfolyam díja: 195 000,- Ft + 35 000,- Ft vizsgadíj

Jelentkezési lap

Adatkezelési tájékoztató

Aki a csalókat leleplezi

Az internetes világban gyermekek és öregek, fiatalok és középkorúak egyformán áldozatokká válhatnak.
Sokan a veszteségeiket szégyellve inkább hallgatnak a becsapottságukról.
De van, aki ezeket a bűnözőket megkeresi.
Hogyan lesz valakiből csalókergető?

Adatvédelmi Szövetség: Kérés a NAIH elnökéhez- hosszabbítsa meg a felülvizsgálati határidőt a vállalkozások érdekében

Az Adatvédelmi Szövetség kezdeményezi, hogy a május végén aktuális felülvizsgálatra további 6 hónap lehetőséget adjanak a vállalkozásoknak, szervezeteknek, önkormányzatoknak.

A jelen helyzetben az adatvédelmi feladatok teljeskörű felülvizsgálata sok nehézségbe ütközik, így
• pandémia szinte minden erőforrást leköt az állami szektorban és a magánszektor működését is korlátozza;
• külső szakértők igénybe vétele is nehézségekbe ütközik;
• sok szervezet a túlélésért harcol, és ebben a helyzetben egy újabb teher tovább nehezíti munkáját;
· az otthoni feladat elvégzés (home office) fizikailag is megnehezíti egy adott cég helyi adatkezelési felülvizsgálatát
· amennyiben a szervezet nem rendelkezik megfelelő tudással, a megbízott szakértők díjazása nehezen, vagy egyáltalán nem teljesíthető a jelen forráshiányos állapotban.

Az Info Tv. 5 § 5-ös pontja alapján:
“ Ha a kötelező adatkezelés időtartamát vagy szükségessége időszakos felülvizsgálatát törvény, helyi önkormányzat rendelete vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa nem határozza meg, az adatkezelő az adatkezelés megkezdésétől legalább háromévente felülvizsgálja, hogy az általa, illetve a megbízásából vagy rendelkezése alapján eljáró adatfeldolgozó által kezelt személyes adat kezelése az adatkezelés céljának megvalósulásához szükséges-e.
Ezen felülvizsgálat körülményeit és eredményét az adatkezelő dokumentálja, e dokumentációt a felülvizsgálat elvégzését követő tíz évig megőrzi és azt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) kérésére a Hatóság rendelkezésére bocsátja.”

Nemzeti Adatvédelmi Szövetség
Budapest, 2021 04 14

Számlagyár – csalási rendszer felszámolva!

A magyar hatóságok egy 8 millió eurós (2.870.669.000 Forint) csalási rendszert számoltak fel.  A csalók módszere volt, hogy hiányzó – eltűnt kereskedőket használtak az ügyleteik lebonyolítására. Nemcsak Magyarországon, hanem Horvátországban is folytatták tevékenységüket. Ezzel a „HÉA szabályok” –at sértették meg. (Héa szabályok: Hozzáadottérték-adó)

Read More

SMS támadások – csomagja érkezett!

Az elmúlt hónapban nagymennyiségű sms üzenet borzolta a kedélyeket, melyben adathalászok prőbáltak hozzáférni az adatainkhoz, banki belépési kódjainkhoz, identitásunkhoz.
Egy internetes visszaélésekre szakosodott IT szakembert kérdeztünk meg, milyen károkat tudnak okozni, van-e védelem és mit tehetünk, ha ilyen üzenetek érkeznek.
A Nemzeti Adatvédelmi Szövetség felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben ilyen jellegű támadás éri a szervezetet és a munkatárs megnyitotta a linkeket, települt a program, az adatvédelmi tevékenységnaplóban rögzíteni kell, a kockázatelemzés után a szükséges teendőket kötelező elvégezni.
A riportot itt tekinthetik meg:

NADAT képzések: https://nadat.hu/1184-2/

Hazai mailszerverek is veszélyben – milyen kockázata és felelőssége van az üzemeltetőnek?

Cégek, önkormányzatok részére a saját mailszerver üzemeltetése egycsapásra nagyon kockázatossá vált, amikor kiderült, hogy a Microsoft Exchange Server alkalmazás kliensének biztonsági rése kiszolgáltatottá tette azok üzemeltetőit.
Miről van szó, milyen védekezés lehetséges és mi az, ami tovább tetézi a problémákat?
Egy olyan IT szakemberrel készítettünk interjút, aki erre szakosodott, hasonló csalások ellen kérik fel világszerte.
Az interjú elején a szerkesztett részt, a második részén a teljes interjút láthatják.

A Nemzeti Adatvédelmi Szövetség felhívja a figyelmet, hogy az észlelt behatolási kísérleteket rögzíteni kell a tevékenységnaplóban, meg kell vizsgálni, kockázatelemzés után a kötelező bejelentéseket (NAIH, érintettek köre) meg kell tenni.

Képzéseink:https://nadat.hu/1184-2/

Folytatódnak a képzések – fontos teendők várnak ránk

Adatvédelmi képzés-sorozat, kezdjük az alapoknál, folytassuk a magasabb szintig!
Jelentkezéseket a mellékelt adatlapon fogadunk.

2021-ben a következő egymásraépülő képzéseket indítjuk:

2021 május 20:

Adatvédelmi ügyintéző: 40 óra: 2 nap kontakt, két nap online oktatás (szervezeti általános adatvédelmi ügyintéző képzés) követelmény: középfokú végzettség

Jelentkezési lap

Adatvédelmi felelős: 100 óra kontakt, illetve online oktatás, benne a 2021 májusáig kötelezően elvégzendő teljeskörű audit végrehajtásának oktatása (egy teljes szervezet adatvédelmi munkáinak helyi levezénylője, felelőse) követelmény egyetemi, főiskolai végzettség vagy középfokú végzettség +egy év adminisztratív tevékenység igazolása

Read More

Nemzeti Adatvédelmi Szövetség. Alapítva 2018