fbpx

Archive 2019.12.10

Adatvédelmi képzések: 2020 január 16 – készítsük el közösen az önkormányzat teljes adatvédelmlét!

Gyakorlati szakemberek kétszintű képzésére jelentkezhetnek azok, akik egy intézménynél, önkormányzatnál, cégnél, szervezetnél adatvédelmi feladatokat végeznek- vagy akik szeretnének ezzel foglalkozni.
Az első szinten adatvédelmi felelős, a második-ráépülő szinten adatvédelmi tisztviselő munkára történik a felkészítés.
A záróvizsgára a hallgató képes elkészíteni saját szervezete, cége, önkormányzata teljes adatvédelmi megfelelőségét, dokumentálását és ezeket a munkatársai számára le tudja oktatni. Ez a komplex anyag a záróvizsga alapja, melyet a bizottság előtt meg kell védeni.

Az Adatvédelmi Szövetség és a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképző Intézete olyan képzést indít, mely igen nagy elszántságot igényel, de elvégzésével a megfelelő kompetenciák birtokában képes helytállni az adatvédelem nehéz pályáján.
A képzés részben távoktatásos rendszerben működik a vidékiek utazásai miatt.

A két képzés összesen 200 óra, a sikeres első szint után lehet a második szintet elkezdeni.

A képzés neves oktatókkal, kiváló gyakorlati szakemberekkel történik.
Nagyon komoly kihívás, hisz több mint másfél hónap tömény tanulás és számonkérés alapján léphet tovább a második képzésre a hallgató. Read More

Bárki hozzáférhet személyes adatainkhoz

Magyarországon még mindig sok olyan papír kerül a szemétbe megsemmisítés nélkül, amely érzékeny adatot tartalmaz. Bár az uniós adatvédelmi rendeletet (GDPR) lassan másfél éve vezették be, sok cég – különösen a kisebb vállalkozások – iratkezelése mutat súlyos hiányosságokat – közölte a papíralapú adatvédelemmel foglalkozó, Fellowes nevű cég.

Egy fővárosi szeméttelepen végzett kutatással mérték fel, hogy a magánszemélyek és a cégek mennyire bánnak elővigyázatosan az adatokkal, mennyire figyelnek oda a biztonságos megsemmisítésre, és változott-e bármi is az uniós adatvédelmi rendelet bevezetése óta. A kutatás során 200 kilogramm szelektíven gyűjtött papírhulladékot néztek át, amelyből 30,8 kilogramm tartalmazott érzékeny adatokat. 2015-ben 37 kilogrammnyi papíron találtak személyes adatokat, tehát az elmúlt 4 évben nem történt lényeges változás az adatkezelési szokásokban az adatok biztonságos megsemmisítését illetően.

Nem vigyázunk eléggé az adatainkra

A legnagyobb probléma a családi vállalkozásoknál van. Ebben az esetben ugyanis gyakran együtt kezelik a magán és a céges iratokat. A közlemény szerint a 30,8 kilogramm, érzékeny adatokat tartalmazó iratok között leginkább kitöltött szerződések, együttműködési megállapodások, éves beszámolók, személyes okmányok, céges pályázatok és adópapírok voltak.

De még a nagyobb vállalatok is gyakran követnek el hibákat: a kidobott iratok között szerepeltek például tervrajzok is, benne a biztonsági berendezésekről és a tartószerkezetről szóló jegyzetekkel.

Azonban a magánszemélyek is meglehetősen hanyagul bánnak dokumentumaikkal. Gyakran kerül ugyanis a papírhulladék közé orvosi lelet, gyógyszerrecept és szövettani eredmény is, ezeken pedig sokszor a beteg összes személyes adata – név, születési idő, TAJ-szám – szerepel. Pedig jobb lenne, ha erre nagyobb figyelmet fordítanánk, mert a megsemmisítés nélkül kidobott dokumentumok óriási kárt okozhatnak. A papírokon szereplő adatokkal ugyanis könnyen visszaélhetnek.

Forrás

Helyszíni adatvédelmi képzés önkormányzatoknál

/>Ez év tavaszán, a COVID-veszély csökkenésével indul a következő országjáró előadás-sorozat.

Figyelem! Ahol biztosított a megfelelő védőtávolség és fertőtlenítés, ott a rendelkezések betartásával jelenleg is tartható oktatás! Erre a felkérést az [email protected] címre lehet küldeni

A Nemzeti Adatvédelmi Szövetség (NADAT) a vidéki önkormányzatok részére

a jelentkező önkormányzatnál adatvédelmi képzést tart, melyben az önkormányzati dolgozók megismerhetik az adatvédelem legfontosabb elemeit és saját felelősségüket. 

Amit kérünk:• A képzés ingyenes, útiköltségtérítés 20 000,- Ft az egész ország területén
• Az önkormányzat értesítse a környező vagy közös önkormányzatokat az előadásról
• Kérjük a helyi vállalkozásokat is informálja az előadásról, hívja őket mivel nekik is kötelező.
• Számunkra kiemelten fontos, hogy a jegyző és a polgármester is részt vegyen, hisz ők döntenek.
A konfliktusok sora az ügyintéző kolléga és a lakossági ügyfél között történik, miközben az ügyintézők a legkevésbé felkészültek az adatvédelmi eljárások terén.
Az adatvédelem kialakítása során fontosnak tartjuk, hogy azok, akik találkoznak az ügyfelekkel, lakossággal, megértsék saját felelősségüket és a jogszabályok alapján jól lássák el feladataikat.
Örömmel teszünk eleget a hívásnak.
Eszközigény: projektor, nagyobb teremben kihangosítás.