fbpx

Archive 2023.12.13

Térfigyelő kamera? Pályázat, közbeszerzés? Adatvédelem nélkül nem megy..

Az adatvédelmi feladatoknak eleget kell tenni. Az adatvédelem elkerülhetetlen.

Erre kialakított adatvédelmi képzésünkön minden segítséget megkapsz.

A Nemzeti Adatvédelmi Szövetség képzései gyakorlati, jól használható megoldást adnak.

A vállalkozások – a legkisebbtől a legnagyobbig – a szervezetek, intézmények kötelezettsége nem kikerülhető, csak halogatható.

Az adatvédelmi megfelelés összetett dolog, de képzéseinken gyakorlati szakemberek mutatják meg, hogyan tudunk az Eu és a hazai adatvédelmi jogszabályainak megfelelni, ami szükséges ahhoz, hogy pályázni, közbeszerzéseken indulni, jogszerűen működni tudjunk.
Képzésünk 2024 január 16 -án kezdődik.

Jelenkezem a képzésre
A képzés bevezető részében az adatvédelem alapjait, veszélyeit, megoldási lehetőségeit mutatjuk be.
What funny jokes do you know about GDPR? – General Data Protection Regulation (GDPR)

A további -online- órákon

az adatvédelem felépítését
a fogalmak megismerését
az érintettek – ügyfelek, alkalmazottak- jogait érintő teendőinket
a kötelező eljárásokat
az incidenskezelést
a jogszabályok alapján az adatvédelem “jó alkalmazását”
saját teljes GDPR dokumentáció elkészítését sajátítják el a résztvevők
A tanfolyam végén a vizsga alapján tanúsítást szereznek a résztvevők.

A képzés moduljai:

Adatvédelmi jogszabályok, adatvédelmi alapok a KKV- szektorban és az önkormányzatoknál, azok intézményeinél.
Adatvédelmi fogalmak, a gdpr által javasolt gondolkodásmód, megközelítés és napi alkalmazás
Érintettek jogainak megismerése, kérelmek teljesítése
Incidenskezelés, veszélyek, megoldások
Valós adatvédelmi helyzetek modellezése, azok megoldása
Kötelező dokumentumok elkészítése (saját adatvédelmi dokumentáció)
Vizsga
jelentkezem a képzésre

A képzés célja, tematikája
A kurzus célja, hogy a képzés résztvevői saját vállalkozásuk, intézményük működését sikeresebbé és hatékonyabbá tegyék.

Hogyan változik az életünk a digitalizálás felgyorsulása során, hogyan tudunk alkalmazkodni az egyre kaotikusabb adatáradat miatt kialakuló veszélyhelyzetekhez?

A képzés az alapvető jogszabályi ismereteken túl elsősorban gyakorlati megközelítést és kézzelfogható megoldásokat ad.

A hallgatók a tanfolyam után képesek lesznek saját adatkezelési feladataik elvégzésére, megfelelő adatvédelmi dokumentációval ellátva tudják a közbeszerzési, pályázati és egyéb munkájukat végezni.

A bevezetőben a résztvevők megismerkednek a GDPR alapvető fogalmaival, céljával és hatályával. Megtanulják, milyen kötelezettségek vonatkoznak az adatkezelőkre és az adatfeldolgozókra, és hogy milyen jogok illetik meg az érintetteket.

Adatvédelmi fogalmak, a GDPR által javasolt gondolkodásmód, megközelítés és napi alkalmazás:

Ebben a fejezetben a résztvevők megismerkednek az adatvédelmi kockázatok azonosításának és kezelésének fontosságával. Megtanulják, hogy hogyan kell alkalmazni a GDPR által javasolt gondolkodásmódot és megközelítést a személyes adatok kezelése során.

Érintettek jogainak megismerése, kérelmek teljesítése:

Ebben a fejezetben a résztvevők megismerkednek az érintetti jogokkal és az adatkezelők kötelezettségeivel az érintetti kérelmek teljesítése tekintetében.

Incidenskezelés, veszélyek, megoldások:

Ebben a fejezetben a résztvevők megismerkednek az adatvédelmi incidensek kezelésének fontosságával. Megtanulják, hogy hogyan kell azonosítani és kezelni az adatvédelmi incidenseket, elkerülni a veszélyhelyzeteket.

Valós adatvédelmi helyzetek modellezése, azok megoldása:

Ebben a fejezetben a résztvevők esettanulmányok bemutatása alapján gyakorolhatják a személyes adatok kezelésének gyakorlati vonatkozásait.

Kötelező dokumentumok elkészítése (saját adatvédelmi dokumentáció):

A résztvevők megismerkednek a GDPR által előírt adatvédelmi dokumentumok tartalmával. Megtanulják, hogyan kell elkészíteni a saját adatvédelmi dokumentációjukat.

A képzés során a résztvevők interaktív előadásokon, feladatok megoldásán és esettanulmányok bemutatásán keresztül szerezhetnek ismereteket. A képzés végén a résztvevők vizsgamunkát adnak be és írásbeli, szóbeli vizsgán adnak számot tudásukról.

Jelentkezési lap
Tanfolyamunk során minden felmerülő kérdésre választ kapnak a résztvevők! Sikeres vizsgát követően tanúsítvány átadására kerül sor.
És nagyon fontos: a képzés elvégzése után is segítjük hallgatóinkat, az eddig végzett hallgatóinkkal napi kapcsolatban állunk.

A képzés díja
180 000,- Ft

vizsgadíj:

20 000,- Ft

A 2023 december 31-ig jelentkező és a díjat befizetők kedvezményes képzési díja 160 000,- Ft

Külön kérésre részletfizetési lehetőséggel 3x 65 000,- Ft
Képzési program
Képzési idő

Képzés tervezett óraszáma: 100 óra

Maximális csoportlétszám: 12 fő – több jelentkező esetén párhuzamosan több csoportot indítunk!

A képzés kezdési időpontja:
2024 január 16 kedd

Képzés ütemezése
Keddi napokon, összesen 13-15 alkalom, a hallgatók előrehaladása szerint.

Online oktatás, utolsó nap végén vizsga online jelenléttel

Az online oktatás keddi napokon zajlik, 9:00-17 óra között.

A képzés helyszíne
Online MEET felületen

Jelentkezési lap

Adatvédelmi tájékoztató

[email protected]

06209283 266

Felnőttképzési nyilvántartási szám:

Nemzeti Adatvédelmi Szövetség

FKB/2020/006794

Adatvédelmi országjárás -képzés az önkormányzatoknál

Vidéki kontakt előadások.

Ismét helyi képzéseket tart az Adatvédelmi Szövetség a vidéki önkormányzatoknál.

Az adatvédelem kialakítása során fontosnak tartjuk, hogy azok, akik találkoznak az ügyfelekkel, lakossággal, megértsék saját felelősségüket és a jogszabályok alapján jól lássák el feladataikat.

A Szövetség szakemberei az adott önkormányzatnál a helyszínen tart előadást a dolgozóknak.
Az előadás valami miatt hatékonyabb, ha nem a helyi jegyző, vagy tisztviselő végzi, hanem egy külső szervezet. Örömmel ajánljuk fel Önönknek a helyszíni előadásunkat, mely bevezeti a munkatársakat az adatvédelem rejtelmeibe és ha szükséges, segítünk elindítani az adatvédelmi munkákat, kialakult módszertannal.
Mivel kötelező a munkatársak részére évente oktatást tartani, így a jelenléti ívvel egyúttal ez a kötelezettség is igazolható.

Amit kérünk:

Az önkormányzat értesítse a környező vagy közös önkormányzatokat az előadásról

Kérjük a helyi vállalkozásokat is informálja az előadásról, hívja őket – mivel nekik is kötelező.

Számunkra kiemelten fontos, hogy a jegyző és a polgármester is részt vegyen, hisz ők döntenek.
A konfliktusok sora az ügyintéző kolléga és a lakossági ügyfél között történik, miközben az ügyintézők a legkevésbé felkészültek az adatvédelmi eljárások terén.

A képzés útiköltségtérítés 80 000,- Ft az egész ország területén

Örömmel teszünk eleget a hívásnak.

Eszközigény: projektor, nagyobb teremben kihangosítás.

Jelentkezési lap:>

Adatvédelmi tájékoztató

Elérhetőség:
[email protected]
06209283 266

Október 19: Közérdekű adatigénylés és adatvédelmi képzés leendő adatvédelmi tisztviselőknek.

Kiemelt része a képzésnek a közérdekű adatigénylés!

Október 19-én kezdődik adatvédelmi képzésünk.

A képzésben

az önkormányzat vagy
intézménye, vagy
az önkormányzat vállalkozása vagy
egyéb stuktúrája
vehet részt

A képzés folyamán a megjelölt intézmény adatvédelmi dokumentációját, háttéranyagát elkészítjük a hallgatóval közösen.
A képzés díja részletekben is fizethető.

Amennyiben magánszemély jelentkezik, legfeljebb 10 részletben fizetheti a képzést.

Mivel részletfizetési lehetőség is van, ajánljuk azoknak a munkatársaknak, akikben van energia és szeretnének több önkormányzatnál, intézménynél kereseti lehetőséget szerezni.
(a képzés után is tartjuk a kapcsolatot és mindenben segítünk.)
Kérjük a jelentkező e-mailben tüntesse fel, milyen fizetési módot választ.

Miért érdemes az adatvédelemben a képzést választani?
– mert a tanulás a legolcsóbb befektetés…

Ha az anyagiak nem elegendőek egy önkormányzatnak vagy bármely intézményének az adatvédelemre, teljes dokumentáció elkészítésére – érdemes beiskolázni munkatársát egy olyan képzésre, ahol a képzés végeredménye egy teljes adatvédelmi anyag elkészítése.

Milyen képzés az, ahol a képzés végére a delegált munkatárs a gyakorlaton keresztül

megismeri az adatkezelések folyamatát,
képes az adatvédelmi tisztviselői feladat elvégzésére és a
tanfolyam lezárásaként el is készíti azt a sokszáz oldalas, személyreszabott dokumentációt, amely nélkül ma egyetlen önkormányzat, polgármesteri hivatal és egyetlen intézménye sem működhet?
Ilyen az október 5-én kezdődő adatvédelmi képzésünk.

A tanfolyam során az elméleti anyagok mellett célzottan az adott szervezet adatvédelmi anyaga is elkészül, emellett a résztvevő el fogja tudni látni az adatvédelmi tisztviselői feladatot.

Amennyiben szükséges – arra is van lehetőség, hogy a delegáló szervezethez kapcsolódó további szervezetek anyaga is elkészüljön szakmai segítségünkkel.

Kérjük, figyelmesen olvassa el a képzés leírását, biztosan kiderül, megoldást jelenthet-e?

ADATVÉDELMI KÉPZÉSEK TISZTVISELŐI (DPO) MUNKAKÖRHÖZ
Adatvédelmi tisztviselői feladatok ellátására a szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzése adatvédelmi szaktanácsadó képzés keretein belül.

Az Adatvédelmi Szövetség olyan megoldást alakított ki, amellyel az önkormányzat saját munkatársa tudja elkészíteni a szervezet adatvédelmi dokumentációit és a szabályzatokat.
Az induló képzés elvégzése után segítségünkkel elkészül az adatvédelmi megfelelőség és a képzés során elsajátítja az önkormányzat munkatársa az adatvédelmi tisztviselői teendőket.
A záróvizsgára a hallgató képes elkészíteni saját szervezete, cége adatvédelmi megfelelőségét, dokumentálását és ezeket a munkatársai számára le tudja oktatni. Ez a komplex anyag a záróvizsga alapja, melyet a bizottság előtt meg kell védeni.
A képzés távoktatásos rendszerben működik.
Jelentkezési lap

Adatvédelmi szaktanácsadó képzés 100 óra

a képzés október 19-én 10 órakor kezdődik

A képzés megnevezése

Adatvédelmi szaktanácsadó

A képzés oklevélben szereplő megnevezése

Adatvédelmi szaktanácsadó
A felvétel feltétele felsőfokú végzettség, vagy középfokú végzettség és önkormányzati gyakorlat igazolása. (munkáltatói nyilatkozat)
(gyakorlati tapasztalat, hogy a középfokú végzettségű munkatársak rendkívül szorgalmasak és kiválóan végeznek a diplomásokkal egyetemben)
A képzési idő
100 óra
jelentkezési lap

A képzés célja és a szakmai kompetenciák
Az adatvédelmi rendeletet és az Infotörvényt megismertesse a hallgatókkal, felkészítse őket az adatvédelem napi gyakorlatához.
A képzés során elsajátítandó kompetenciák
– az adatvédelmi szabályok mélyebb gyakorlati alkalmazása
– az adatvédelem alapjainak megismerése és azok átadása a szervezet munkatársainak
– adatkezelés jogalapja, célja, tárolása, adatkezelési tájékoztató készítése
– az érintetti jogok megismerése, az érintett kérelmeinek vizsgálata, teljesítése
– kockázatelemzések, hatásvizsgálatok, érdekmérlegelési tesztek készítése, ezek alkalmazása
– az adatvédelmi incidensek felismerése, cselekvési terv szerinti kezelése
– a teljes adatvédelmi megfelelőség gyakorlati lépései -adatleltár, adattisztítás, elemzés, egyéb tájékoztatók elkészítése, szabályzatok elkészítése, belső képzések
– adatvédelmi tevékenységnapló használata, elemzése
– a szervezet adatvédelmi feladatainak teljeskörű megismerése azok irányításának és a GDPR elvárásainak megfelelő eljárások integrálása
– hatósági vizsgálat esetén a felelős szakmai háttér biztosítása
A vizsga
A vizsga a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges, melyben a hallgató igazolja, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja.
Vizsgamunka: A vizsgára való felkészülés során a hallgató elkészíti saját szervezetének adatvédelmi megfelelőségét
A képzést vezetőkkel konzultációs lehetőség biztosított.
A vizsgamunka bemutatása és megvédése után van lehetőség a záróvizsgára.
A záróvizsgára jelentkezés feltételei:
Hiányzásmentes részvétel
Sikeres vizsgamunka – értékelés
Tanfolyam és vizsgadíj befizetése igazolás
A tanfolyam díja: 178 000,- Ft.
Vizsgadíj: 20 000,- Ft.
————————————-
jelentkezési lap
Adatkezelési tájékoztató>

Közérdekű adatigénylés és adatvédelmi képzés leendő adatvédelmi tisztviselőknek.

Kiemelt része a képzésnek a közérdekű adatigénylés!

Október 5-én kezdődik adatvédelmi képzésünk.

a képzés október 5-én 10 órakor kezdődik

A képzés megnevezése

Adatvédelmi szaktanácsadó

A képzés oklevélben szereplő megnevezése

Adatvédelmi szaktanácsadó
A felvétel feltétele felsőfokú végzettség, vagy középfokú végzettség és önkormányzati gyakorlat igazolása. (munkáltatói nyilatkozat)
(gyakorlati tapasztalat, hogy a középfokú végzettségű munkatársak rendkívül szorgalmasak és kiválóan végeznek a diplomásokkal egyetemben)
A képzési idő
100 óra
Jelentkezési lap

A képzés célja és a szakmai kompetenciák
Az adatvédelmi rendeletet és az Infotörvényt megismertesse a hallgatókkal, felkészítse őket az adatvédelem napi gyakorlatához.
A képzés során elsajátítandó kompetenciák
– az adatvédelmi szabályok mélyebb gyakorlati alkalmazása
– az adatvédelem alapjainak megismerése és azok átadása a szervezet munkatársainak
– adatkezelés jogalapja, célja, tárolása, adatkezelési tájékoztató készítése
– az érintetti jogok megismerése, az érintett kérelmeinek vizsgálata, teljesítése
– kockázatelemzések, hatásvizsgálatok, érdekmérlegelési tesztek készítése, ezek alkalmazása
– az adatvédelmi incidensek felismerése, cselekvési terv szerinti kezelése
– a teljes adatvédelmi megfelelőség gyakorlati lépései -adatleltár, adattisztítás, elemzés, egyéb tájékoztatók elkészítése, szabályzatok elkészítése, belső képzések
– adatvédelmi tevékenységnapló használata, elemzése
– a szervezet adatvédelmi feladatainak teljeskörű megismerése azok irányításának és a GDPR elvárásainak megfelelő eljárások integrálása
– hatósági vizsgálat esetén a felelős szakmai háttér biztosítása
A vizsga
A vizsga a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges, melyben a hallgató igazolja, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja.
Vizsgamunka: A vizsgára való felkészülés során a hallgató elkészíti saját szervezetének adatvédelmi megfelelőségét
A képzést vezetőkkel konzultációs lehetőség biztosított.
A vizsgamunka bemutatása és megvédése után van lehetőség a záróvizsgára.
A záróvizsgára jelentkezés feltételei:
Hiányzásmentes részvétel
Sikeres vizsgamunka – értékelés
Tanfolyam és vizsgadíj befizetése igazolás
A tanfolyam díja: 178 000,- Ft.
Vizsgadíj: 20 000,- Ft.
————————————-
Jelentkezési lap

Adatkezelési tájékoztató>

Juli 25 – ADATVÉDELMI KÉPZÉSEK TISZTVISELŐI (DPO) MUNKAKÖRHÖZ

Adatvédelmi tisztviselői feladatok ellátására a szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzése adatvédelmi szaktanácsadó képzés keretein belül.

Az Adatvédelmi Szövetség olyan megoldást alakított ki, amellyel az önkormányzat saját munkatársa tudja elkészíteni a szervezet adatvédelmi dokumentációit és a szabályzatokat.
Az induló képzés elvégzése után segítségünkkel elkészül az adatvédelmi megfelelőség és a képzés során elsajátítja az önkormányzat munkatársa az adatvédelmi tisztviselői teendőket.
A záróvizsgára a hallgató képes elkészíteni saját szervezete, cége adatvédelmi megfelelőségét, dokumentálását és ezeket a munkatársai számára le tudja oktatni. Ez a komplex anyag a záróvizsga alapja, melyet a bizottság előtt meg kell védeni.
A képzés távoktatásos rendszerben működik.
Jelentkezési lap

(a képzés július 25-én d.e. 10 órakor kezdődik, javasoljuk egy gmailes vagy gmail alapú e-mailcím megadását is a képzési anyagokhoz tartozó google funkciók megfelelő használatához)

A képzés megnevezése
Adatvédelmi szaktanácsadó
A képzés oklevélben szereplő megnevezése
Adatvédelmi szaktanácsadó
A felvétel feltétele felsőfokú végzettség, vagy középfokú végzettség és önkormányzati gyakorlat igazolása. (munkáltatói nyilatkozat)
A képzési idő
100 óra
Jelentkezési lap

Az adatvédelmi rendeletet és az Infotörvényt megismertesse a hallgatókkal, felkészítse őket az adatvédelem napi gyakorlatához.
A képzés során elsajátítandó kompetenciák
– az adatvédelmi szabályok mélyebb gyakorlati alkalmazása
– az adatvédelem alapjainak megismerése és azok átadása a szervezet munkatársainak
– adatkezelés jogalapja, célja, tárolása, adatkezelési tájékoztató készítése
– az érintetti jogok megismerése, az érintett kérelmeinek vizsgálata, teljesítése
– kockázatelemzések, hatásvizsgálatok, érdekmérlegelési tesztek készítése, ezek alkalmazása
– az adatvédelmi incidensek felismerése, cselekvési terv szerinti kezelése
– a teljes adatvédelmi megfelelőség gyakorlati lépései -adatleltár, adattisztítás, elemzés, egyéb tájékoztatók elkészítése, szabályzatok elkészítése, belső képzések
– adatvédelmi tevékenységnapló használata, elemzése
– a szervezet adatvédelmi feladatainak teljeskörű megismerése azok irányításának és a GDPR elvárásainak megfelelő eljárások integrálása
– hatósági vizsgálat esetén a felelős szakmai háttér biztosítása
A vizsga
A vizsga a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges, melyben a hallgató igazolja, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja.
Vizsgamunka: A vizsgára való felkészülés során a hallgató elkészíti saját szervezetének adatvédelmi megfelelőségét
A képzést vezetőkkel konzultációs lehetőség biztosított.
A vizsgamunka bemutatása és megvédése után van lehetőség a záróvizsgára.
A záróvizsgára jelentkezés feltételei:
Hiányzásmentes részvétel
Sikeres vizsgamunka – értékelés
Tanfolyam és vizsgadíj befizetése igazolás
A tanfolyam díja: 178 000,- Ft.
Vizsgadíj: 20 000,- Ft.
————————————-
Jelentkezési lap

Adatvédelmi tájékoztató

Adatvédelmi képzések

A Nemzeti Adatvédelmi Szövetség képzése

2023 február

1. Adatvédelmi felelős képzés

2. Adatvédelmi szaktanácsadó képzés

I. Alapfok: Adatvédelmi felelős munkakörre felkészítő képzés
Jelentkezés a képzésre:
2023Onkormanyzati_jellap.
1. A képzés megnevezése
Adatvédelmi felelős munkakörre felkészítő képzés
2. A képzés oklevélben szereplő megnevezése

3. A felvétel feltétele
Felsőfokú végzettséget igazoló okirat, középfokú végzettség esetén közigazgatási, vagy adatvédelmi gyakorlat igazolása.
4. A képzési idő
Összesen 50 óra, benne távoktatásos tudásátadás
5. A képzés célja és a szakmai kompetenciák
Az adatvédelmi rendeletet és az Infotörvényt megismertesse a hallgatókkal, felkészítse őket az adatvédelem napi gyakorlatához.
6. A képzés során elsajátítandó kompetenciák

– a hazai és az EU-ban érvényes adatvédelmi szabályok
– az adatvédelem alapelvei
– a papíralapú és IT adatkezelésekre vonatkozó gyakorlati eljárások
– az érintett jogokat
– elemzések, tesztek készítése
– az incidensek felismerése, kezelése
– az adatvédelmi megfelelőség gyakorlati lépései

A vizsga
A vizsga a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges, melyben a hallgató igazolja, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja.
Vizsgamunka: A vizsgára való felkészülés során a hallgató elkészíti saját szervezetének valamely témakörben előforduló feladatát (pl. adatleltár, érdekmérlegelési teszt, adatvédelmi hatásvizsgálat, egyebek)
A téma megválasztása és jóváhagyása után a képzést vezetőkkel konzultációs lehetőség biztosított, mely lehet online, vagy személyesen, meghatározott időpontokban.
A vizsgamunka bemutatása és megvédése után van lehetőség a záróvizsgára.
A záróvizsgára jelentkezés feltételei:
Hiányzásmentes részvétel
Sikeres vizsgamunka – értékelés
Vizsgadíj befizetése igazolás
A tanfolyam díja: 78 000,- Ft.
Vizsgadíj: 10 000,- Ft.

Adatvédelmi szaktanácsadó

Adatvédelmi tisztviselő munkakörre és a szervezet adatvédelmi megfelelőségének elkészítéséhez “Adatvédelmi szaktanácsadó” képzés

Jelentkezés a képzésre:
2023Onkormanyzati_jellap.
1. A képzés megnevezése
Adatvédelmi szaktanácsadó
2. A képzés oklevélben szereplő megnevezése
Adatvédelmi szaktanácsadó
6. A felvétel feltétele felsőfokú végzettség, vagy középfokú és önkormányzati ügyviteli gyakorlat igazolása
7. A képzési idő
Összesen 100 óra, távoktatásos tudásátadás
8. A képzés célja és a szakmai kompetenciák
Az adatvédelmi rendeletet és az Infotörvényt megismertesse a hallgatókkal, felkészítse őket az adatvédelem napi gyakorlatához.
6. A képzés során elsajátítandó kompetenciák

– az adatvédelmi szabályok mélyebb gyakorlati alkalmazása
– az adatvédelem alapjainak megismerése és azok átadása a szervezet munkatársainak
– adatkezelés jogalapja, célja, tárolása, adatkezelési tájékoztató készítése
– az érintetti jogok megismerése, az érintett kérelmeinek vizsgálata, teljesítése
– kockázatelemzések, hatásvizsgálatok, érdekmérlegelési tesztek készítése, ezek alkalmazása
– az adatvédelmi incidensek felismerése, cselekvési terv szerinti kezelése
– a teljes adatvédelmi megfelelőség gyakorlati lépései -adatleltár, adattisztítás, elemzés, egyéb tájékoztatók elkészítése, szabályzatok elkészítése, belső képzések
– adatvédelmi tevékenységnapló használata, elemzése
– a szervezet adatvédelmi feladatainak teljeskörű megismerése azok irányításának és a GDPR elvárásainak megfelelő eljárások integrálása
– hatósági vizsgálat esetén a felelős szakmai háttér biztosítása

A vizsga
A vizsga a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges, melyben a hallgató igazolja, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja.
Vizsgamunka: A vizsgára való felkészülés során a hallgató elkészíti saját szervezetének adatvédelmi megfelelőségét
A képzést vezetőkkel konzultációs lehetőség biztosított.
A vizsgamunka bemutatása és megvédése után van lehetőség a záróvizsgára.
A záróvizsgára jelentkezés feltételei:
Hiányzásmentes részvétel
Sikeres vizsgamunka – értékelés
Vizsgadíj befizetése igazolás
A tanfolyam díja: 178 000,- Ft.
Vizsgadíj: 10 000,- Ft.

Képzések időpontja

Február 21. kedd
Február 23 csütörtök
Február 28 kedd
Március 2 csütörtök
Március 9 Csütörtök
Március 14 kedd
Március 16 csütörtök

A szaktanácsadók az eddigekben részt vesznek, de nem vizsgáznak, a következő rész kezdete:

Március 23 csütörtök
Március 28 kedd
Április 4 kedd
Április 6 csütörtök
Április 11 kedd
Április 13 csütörtök
Április 25 kedd
Április 27 csütörtök
Május 2 kedd
Május 9 kedd

A képzések délelőtt 10 órakor kezdődnek és délután a kérdések lezárása után fejeződnek be

Tananyag röviden:

• GDPR előzményei, várható fejlődése
• GDPR és a jog
• GDR részletes
• GDPR részletes
• GDPR részletes
• Kérdezz-felelek
• WP29 és az Európai Adatvédelmi Testület
• Infotv és módosításai
• Adatkezelési tevékenységek és nyilvántartása
• GDPR gyakorlati alkalmazása
• Első lépések, csoport kialakítás
• Adatleltár –> űrlapkészítés
• Adatleltár –> adatfelvétel
• Adatleltár –> célok
• Jogalapok II.
• Jogalapok III.
• Jogalapok dolgozat
• Adatleltár –> adattisztítás
• Adatleltár –> tényleges adatleltár
• Érdekmérlegelési teszt I.
• Érdekmérlegelési teszt II.
• Hatástanulmány
• Kérdések
• Incidenskezelés I.
• Érintett, mint érinthetetlen
• Incidenskezelés II.
• Egyéb
• Kérdések
• Információbiztonság I.
• Adatvédelmi tájékoztatás az ügyfeleknek
• Információbiztonság II.
• Kérdések
• Érintettek jogai -és a valóság
• Adatkezelési nyilvántartás és az elektronikus napló
• Elektronikus vizsgára felkészítés
• Vizsga
• Értékelés

——————————————————-

• Gyakorlat Adatleltár –> adatfelvétel
• Gyakorlat Adatleltár –> célok
• Gyakorlat
• Adatleltár átnézés, konzultáció
• Feladat
• Adatkezelések gyűjtése
• Adatleltár –> adattisztítás
• Adatleltár –> tényleges adatleltár
• Hatástanulmány
• Hatástanulmány gyakorlat
• Kérdések, konzultáció
• Hatástanulmány feladat
• Jogalapok I.
• JogalapokII
• Érdekmérlegelési teszt I
• Érdekmérlegelési teszt II
• Kérdések konzultáció
• Érdekmérlegelés feladat
• Tájékoztatók kötelező elemei
• Tájékoztató minta
• Tájékoztatatók elkészítése
• Kérdések, felkészítés
• Önálló tájékoztató készítése
• TATI előadás
• Adatkezelési nyilvántartás és az elektronikus napló I.
• Adatkezelési nyilvántartás és az elektronikus napló II.
• kérdések
• Feladat Saját adatkezelési nyilvántartás készítés
• Érintettek jogai I.
• Érintettek jogai II.
• Jogérvényesítések I.
• Jogérvényesítési és nyilvántartás űrlap készítés
• Kérdések és vizsgakérdések teszt
• Incidenskezelés I.
• Incidenskezelés II.
• NAIH és mi
• Adatvédelmi felelős és adatvédelmi tisztviselő I.
• Adatvédelmi felelős és adatvédelmi tisztviselő II
• Tati adatvédelmi és nyilvántartó rendszer felhasználó
• Szakdolgozati konzultációk I.
• kérdések
• Kamerakezelés I.
• Kamerakezelés köztéri
• Kamerakezelés beltéri
• Gyakorlati adatvédelem: tájékoztató felülvizsgálata
• Szabályzat elkészítés
• Szabályzat elkészítés
• NAIH határozatok és büntetések
• Gyakorlati példék
• NAIH állásfoglalások – Gyakorlati példák II.
• Gyakorlati példák III.
• Konzultáció
• Szakdolgozat beadás
• Vizsga
Jelentkezés a képzésre:
2023Onkormanyzati_jellap.
Adatvédelmi tájékoztató

Év eleji képzéseink

KÉPZÉSEK

Képzés1: 2023 január 31

-aktuális adatvédelmi teendőkre felkészítés

-Az eddigi adatvédelmi dokumentumok és felkészülés éves kötelező ellenőrzésének eljárásai
-A kötelező nyilvántartások (kialakítása, ellenőrzése, módosítása)

Képzés2: 2023 február 7

-adatvédelmi ügyintéző képzés
(ezt minden munkatársnak ajánljuk, aki bármilyen adatot kezel)

Képzés3: 2023 február 14

-adatvédelmi felelős képzés
(az adott intézmény/rész közvetlen megbízottja, akinél koncentrálódnak az adatvédelmi kérdések, ő a kapcsolat az adatvédelmi tisztviselő és az intézmény között)

Képzés4: 2023 február 21

-adatvédelmi szaktanácsadó képzés
(képes elkészíteni az adatvédelmi megfelelőség teljes anyagát, felkészíti a szervezetet az adatvédelmi feladatok ellátására.
Adatvédelmi tisztviselői feladat elvégézéhez megfelelő kompetenciával rendelkezik)

JELENTKEZÉSI LAP

Adatvédelmi tájékoztató